Luxemburgi parlamenti választások - 2013

Nemrég tartották Luxemburgban az előrehozott országgyűlési választásokat. Tették ezt azért, mert Jean-Claude Junckernek 2013 nyarán egy titkosszolgálati botrány miatt le kellett mondania. Mivel öt évente tartanak választásokat, a legközelebbi 2014-ben lett volna esedékes. Őszintén bevallom, hogy eleinte engem egyáltalán nem érdekelt a választás. Miért is érdekelt volna? Ellentétben a luxemburgi önkormányzati választásokkal, a luxemburgi parlamenti választás eredményének alakulására magyar állampolgárként semmilyen befolyással nem lehettem. 

A hatévenként tartott önkormányzati választásokon ugyanis részt vehet mindenki, aki már minimum öt éve Luxemburgban lakik, és regisztráltatta magát a választási nyilvántartásba. Ezzel ellentétben, a luxemburgi országgyűlési választáson csak a luxemburgi állampolgárok voksolhatnak. Így aztán — teljesen logikusan — szinte az összes szórólap, amit bedobtak a postaládánkba, mind luxemburgi nyelven íródott. Hiába hivatalos nyelv a francia és a német is a Nagyhercegségben, a nemzeti összetartozás egyre erősebb kifejező eszköze a luxemburgi nyelv. A luxemburgi állampolgárság megszerzésének is egyik alapkövetelménye a luxemburgi nyelv legalább középszintű ismerete. Tehát, jogosan feltételezik, hogy ha luxemburgi állampolgár vagy, akkor el tudod olvasni a luxemburgi szórólapokat. 

Én viszont egy kukkot nem értettem belőle, és csak azt érzékeltem, hogy a postaládánk minden alkalommal tömve van olyan papírokkal, amiknek tartalma számomra semmit nem mond. Hiába van kint a postaládánkon a “Keng Reklamen, w.e.g.” felirat, ami körülbelül annyit tesz, “Köszönöm, de nem kérek szórólapot!”, a postaládánkat mégis teleszemetelték a luxemburgi pártok hirdetéseivel. Szóval, kimondom kereken, engem roppant bosszantott ez az egész választási hajcihő, és az emiatt felgyűlt rengeteg papír, aminek az elszállítását még külön meg kellett oldanom a szelektív hulladékgyűjtőbe. 

A választás egyébként október 20-án volt, pont akkor, amikor a luxemburgiak a “Mantelsonndeg”-et, a kabátvasárnapot tartották. A kabátvasárnapot minden évben, október végén rendezik meg. Ilyenkor vasárnap is nyitva tartanak a boltok, ami itt igazi ritkaságszámba megy. A vasárnapi nyitvatartás mellett a boltok még külön árengedménnyel is kedveskednek a vásárlóknak. Az az érzésem, hogy miután a luxemburgiak leadták a szavazatukat, utána konzumálással vezették le az izgalmakat.

Eleinte úgy tűnt, hogy nincs miért izgulni. Luxemburg a stabilitást választja, és ismét Jean-Claud Junckernek szavaz bizalmat. Juncker pártja, a CSV, a keresztényszocialista néppárt a választások győztes pártja lett a 33,68%-kal. A 60 tagú parlamentben 23 helyet szerzett meg, ezzel viszont nem szerezték meg a többséget. Mégis mindenki úgy ünnepelte Junckert, mint az újra megválasztott miniszterelnököt, hiszen reálisan az volt várható, hogy Juncker pártja ismét szövetséget köt egykori koalíciós partnerével az LSAP-vel, a szocialista párttal. Juncker első nyilatkozatai is a magabiztos győztes megnyilvánulásai voltak. Az LSAP egyébként 20,28%-kal a második legerősebb párt lett a 2013-as választáson, és összesen 13 helyet szerzett ezzel a parlamentben. 

Aztán egyszer csak kezdett minden izgalmassá válni. Mikor már mindenki borítékolta Juncker új győzelmét és újabb miniszterelnökségét, mikor mindenki Junckert ünnepelte, mint a legrégebb óta regnáló vezetőt, akkor kiderült, hogy a szocialista párt mégsem áll össze újra Junckerrel, helyette a szintén 13 helyet szerzett, 18%-os DP-vel (demokrata párttal) és a 6 helyet szerzett “Dei Greng”-gel, a zöldekkel kötnek szövetséget. A három kis pártnak így együtt sikerült 32 helyet szerezniük, ezzel már meg is lett a többséghez szükséges 32 hely.

Az egyik luxemburgi újság internetes oldalán az egyik kommentelő szerint az LSAP már a választások előtt megszellőztette, hogy nem akar a tovább a keresztényszocialistákkal együtt kormányozni. Tehát — érvelt a kommentelő — ha a luxemburgiak annyira szerették volna továbbra is Junckert, akkor több szavazatot adtak volna neki, hogy meg legyen a többsége. És ezzel a megállapítással abszolút egyet lehet érteni.

Az új helyzetben viszont adódott a kérdés, hogy ez a három párt tényleg képes-e együtt kormányozni, vajon tényleg képesek egy közös kormányprogramban megállapodni. A nagyhercegnek komolyan kellett mérlegelnie. Egy biztost is kinevezett Georges Ravarani személyében, hogy alaposan vizsgálja meg a három párt együttműködését és annak komolyságát. Mikor erről Ravarani is és a nagyherceg is meggyőződött, akkor felhatalmazták...

Nem Etienne Schneidert, a 20%-os szocialista párt vezetőjét, hanem helyette a 18%-os demokrata párt vezetőjét, Luxembourg főváros jelenlegi polgármesterét, Xavier Bettelt. Ha minden jól megy november végére, december elejére sikerül felállnia az új LSAP-DP-Dei Gréng vezette kormánynak. Az új koalíciót egyébként viccesen gambiai koalíciónak nevezik. A három párt színei ugyanis a gambiai zászló színeit teszik ki — az LSAP-nak ugyanis a piros, a DP-nek a kék, a Dei Gréngnek pedig zöld a színe. 

Xavier Bettelről, aki nekem egyébként személyes kedvencem, már egy korábbi blogbejegyzésben írtam, annak apropójából, amikor megválasztották főpolgármesternek. 


Ajánlott írások:

A Demokrata Párt mókamestere

Duck Race

Dióvásár Viandenben - Veiner Nëssmoort

Most érkeztünk meg dögfáradtan a viandeni diófesztiválról. Eszter és Rozi kutya már hazafelé az autóban bealudtak, köszönhetően a hatalmas sétának és a sok-sok élménynek. Otthon  tükörbe nézve realizáltam, hogy a friss levegőtől, a csípős széltől és talán az elfogyasztott alkoholmennyiségtől az arcom egészen pirospozsgás lett. Szerencsére Eszter arca is rózsás, pedig ő csak édességet fogyasztott. 

A viandeni vár

Az első marché aux noix-t, azaz dióvásárt 1934. szeptember 30-án a helyi idegenforgalmi iroda rendezte meg Viandenben és akkora siker volt, hogy a következő évre rá, 1935. október 6-ra újra meghirdették. Aztán újra és újra, minden évben, amíg a második világháború közbe nem szólt. A háború végével, ahogy a diótermesztés újra a normális körülmények között folyhatott, 1946. október 6-án újra sort kerítettek a marché aux noix-ra. 1952-ig minden évben megrendezték, de aztán az évekig tartó rossz diótermés miatt, hol megrendezték a dióvásárt, hol nem. A Viandenben termesztett dió mennyisége egyébként a Luxemburgi Nagyhercegség diótermésének az egyötödét adja, ezekben az években ezek szerint ez került veszélybe.

Egy kenyeres stand a sok közül

Aztán 1970-ben az idegenforgalmi iroda és az önkormányzat közösen elhatározták, hogy hagyományt teremtenek, és minden év október elején megrendezik a dióvásárt. Manapság a dióvásárt minden év második vasárnapján tartják, kivétel ez alól csak a hatévente pont ebben az időben tartott önkormányzati választás lehet.

Diólikőrök sorban

A dióvásár ma már nemcsak arról szól, hogy eladják a viandeni diótermést. A diót feldolgozott formában, mindenféle finomságba beledolgozva árulják leginkább. A dióból készítenek diólikőrt édes és keserű változatban, dióbort, diós pestot, diós körtés lekvárt, diós szalámit, diós süteményeket, diólikőrrel és dióval töltött palacsintát, diós hamburgert, diókrémet, és más diós finomságot. Ha valaki nem kér a diós különlegességekből, az ehet sima sült kolbászt, sült húst, vagy sült krumplit, valamint ihat Diekirch sört és Bernard-Massard pezsgőt. Bár szerintem elég snassz, ha valaki ezeket fogyasztja a diófesztiválon. A portékákat kínáló standok Vianden város főutcáját, mellákutcáit, és még az Our-folyót átszelő hidat is birtokba veszik. 

Erről a szekérről árulják a vándor batyukat

A vásár egyik gyerekcsábító szuvenírja a piros alapon fehér pöttyös kendőbe kötött egy liternyi dió, amihez egy vándorbotot is mellékelnek. A kis “vándorok” a vállukra vehetik a boton lógó batyut, mindezt “csekély” 8 euróért, így erről idén inkább lebeszéltük a gyereket. Megengendtük viszont neki, hogy dióval töltött számszeríjjal célba lőhessen, és minden sikeres találatért valami díjat nyerjen. A Nëss Schéissennél, azaz a diólövésnél tizenkét dió felhasználásával mindössze egy kis tábla csokoládét sikerült családilag összegründolnunk. Hááát igen, nem igazán dicsekedni való teljesítmény! 

A diós céllövőlde

A másik játék, amire szintén engedélyt kapott Eszter, egy igazi szerencsejáték volt. A Stupp Kestnél egy dugóhúzó szerű tárgyat kellett a gyereknek egy sok lyukas tábla valamelyik lyukába bedugni, hogy így ki tudjon pöckölni egy bordugót. Ha a bordugón szerepelt egy szám, akkor a számnak megfelelő helyről választhatott valamilyen nyereménytárgyat. Ez szerencsétől függően lehetett volna akár egy bicikli, kalóz felszerelés, gyöngyök, a mi esetünkben pedig egy kifestőkönyv filctollakkal. 

A Stupp Kest

Én nem is tudom mennyien látogathatják ezt a fesztivált, de a tömeg iszonyúan nagy volt. Mintha Luxemburg összes lakója, na meg kutyája ide akart volna jönni szórakozni. Rozi kutya eléggé utálta a tömeget, szegényke csak a sok lábat láthatta maga körül. 14 órás távoztunk során a városból kivezető kőlépcsőkön úgy rohant felfelé, mint akit kergetnek. 

Diós sütik

Jó tudni, hogy Vianden városába ilyenkor nem lehet autóval behajtani, mert még a várost jelző tábla előtt leállítanak a rendőrök. A város határában történő parkolás után választhatunk a “shuttle” buszok, illetve egy kellemes, végig lejtős séta között, hogy bejuthassunk a vásár sűrűjébe. Mi ez utóbbit választottuk, mert mind a kutyára, mind a gyerekre ráfért, hogy jó alaposan kifárasszuk. A parkolással kapcsolatban elárulom még, hogy minél később érkezünk, annál messzebb állhatunk csak meg a város határától. Kora délután, amikor mi már hazafelé mentünk kilométeres sor állt parkoló autókból. Azt hiszem, hogy igazán szerencsésnek mondhatja magát az a Honda-tulajdonos, aki a helyünkre beállhatott.

Eszter a nyereménycsokinak már csak a papírjával, de szájában még a csokival