Mint minden
gyerek, Eszter is tele van energiával. Neki is szüksége van valamilyen
rendszeresen űzhető sportra. Rengeteget tanakodtunk azon, hogy mi legyen az.
Nagyon sok Luxemburgban élő magyar szülővel beszéltem, és kérdeztem őket arról,
hogy hová jár a gyerekük sportolni. Mit választottak és miért, és vajon meg
vannak-e elégedve a körülményekkel, az edzővel?
Eszter nem igazán
szereti a kötöttségeket, ezért azt gondoltuk, hogy a Little Gym lenne neki a
legjobb. Ide már jártunk vele egyszer, két és fél éves korában, a téli
időszakban. Muszáj volt, mert már akkor is kellett neki valamilyen mozgás, és
ugye ez az időszak nem kedvez a játszóterezésnek. Na meg persze nekem is
kellett egy kis kimozdulás.
Itt, a Little
Gymben képzett trénerek foglalkoznak a gyerekekkel játékos formában. Az órák
során a gyerekek kipróbálhatják és megismerhetik a torna különböző eszközeit: a
gyűrűt, a gerendát, a zsámolyt és a felemás korlátot. A Little Gym,
ami Európa számos országában működő hálózat, tudatosan felépített
gyakorlatokkal várja a különböző korcsoportú gyerekeket.
A Little Gym
tényleg nagyon jó, mi nagyon szerettük. A
Little Gymmel csak egy baj van: veszettül drága. Itt egy félév úgy, hogy
a gyerek csak hetente egy alkalommal jár több, mint négyszáz euróba kerül!
Amikor a gyerekem még nem járt se bölcsibe, se iskolába, akkor valahogy
kiszorítottuk ezt az összeget a családi költségvetésből, de az ezereurós
bölcsődei havidíjak, vagy iskolai tandíjak mellett már nem olyan egyszerű erre
is kigazdálkodni a pénzt. És én még ne szóljak semmit, mert csak egy gyerekem
van!
Felmerült még a
balett, az úszás, a karate is, de ilyen vagy olyan okok miatt mindegyiket
elvetettük. Aztán egyszer csak egy baráti beszélgetés során felmerült a vívás
is, mint lehetőség. Én egyből lecsaptam rá, mert már hatéves kortól el lehet
kezdeni, és mert az egyik luxemburgi vívóklub vezetője magyar.
Kell ennél
nagyobb vonzerő, mint hogy az edző magyar? Nekem nem, de Eszternek ez lehet nem
lett volna elég, ha nagyon ragaszkodott volna valami lányosabb sporthoz,
például a baletthoz. Ezért felkészültem rá, hogy hogyan fogom meggyőzni őt.
Azzal kezdtem volna, hogy “Tudod-e, hogy apa iskolás korában vívott?” Azt
persze nem árultam volna el a gyereknek, hogy az apja sajnos nagyon utálta. De
nem magát a vívást, hanem azt az idióta edzőt, aki a gyerekekkel évekig csak
lábmunkázott, és évekig nem adott a kezükbe még egy játékkardot sem. Majd
elvitte őket versenyezni, ahol rendszeresen kikaptak. Jó kis motiváció volt! A
férjem két évig bírta.
Aztán kikerestem
még youtube videókat Szilágyi Áronról és Nagy Tímeáról, meg egy párbajtőr
oktatóvideót is. Azért mielőtt még a jól kieszelt stratégiámat elkezdtem volna
kipróbálni Eszteren, rákérdeztem, hogy mindezek nélkül mi a véleménye a
vívásról. Egyszer, iskola után in medias res rákérdeztem: Eszter, akarsz vívni
járni? Válasz egyből: Igen. Na süsd meg, nesze neked gondosan felépített érvek
és videók! Az autóban hazafelé menet azért csak elmeséltem az apja vívó
múltját, és otthon csak azért is megmutattam neki a videókat. Ezek után már úgy
be volt sózva, hogy alig várta az első alkalmat, amikor végre mehet edzeni.
Előtte azonban
nekem még fel kellett hívnom Szombathy Győzőt, a klub vezetőjét, hogy megtudjam
mehet-e a lányom, tudnak-e még fogadni gyereket. Szerencsére pozitív volt a
válasz.
Az első alkalommal az is kiderült, hogy a kezdő csoportban a hat- és nyolcévesek vannak, akik hetente kétszer kedden és csütörtökön járhatnak. Mindezt teljesen baráti áron, egész évre 280 euróért.
A másik
meglepetésünk az volt, hogy Eszter iskolájából, az Ecole Francaise-ből is jár
néhány kisfiú, sőt egyikük Eszter jelenlegi osztálytársa. Azért írom, hogy
jelenlegi, mert a luxemburgi iskolákban általában minden évben összekeverik az
évfolyamokat, és minden év elején más gyerekekből áll az osztály. (Erről már korábban is írtam).
A kicsikkel maga
a mester, Szombathy Győző foglalkozik, illetve néha egy fiatal luxemburgi srác,
Michel Colling. Szombathy Győző korábban a Budapesti Honvéd Sportegyesületnél
volt edző, de 1991-ben Luxemburgba hívták edzőnek. Azóta átkeresztelte magát
Szombathy Viktorra, hogy a luxemburgiak is ki tudják mondani a nevét, és persze
alaposan itt ragadt. Tanítványai között olyan hírességek is szerepeltek, mint a nagyherceg gyermekei. 2005-ben már saját klubbot alapított, a Cercle d’Escrime Luxembourg-t - a luxemburgi vívókört -, aminek ő az elnöke és a vezető edzője.
Mindkét edző hallatlanul türelmes a lányommal. Az első két edzésen ugyanis Eszter elég érzékeny állapotban volt. Szinte mindenért elpityeredett vagy beduzzogósodott. Többször eljátszotta a hisztis a művésznőt: “Nekem ez nem megy! Nem tudom!” - mondta dacosan, majd bömbölésben tört ki. Az edzők szerencsére kedvesen bátorították. Volt, hogy azért sírt, mert azt hitte, hogy a sorversenyen miatta nem nyert a csapata. El kellett neki magyarázni hogy azért mert ő áll leghátul még nem miatta veszítenek, és különben is képtelenség behozni a fiúk által, az elején felhalmozott lemaradást. Azóta mindig elintézi az edzőknél, hogy ne tegyék hátulra. Az utóbbi két edzésen pedig már sorra nyerte az ügyességi versenyeket, persze egyéniben, és abban is biztos vagyok, hogy Győző is segített neki néha.
Eszternek bár
meglehetősen jól beszél és ért franciául nagyon élvezi, hogy Győzővel van egy
titkos nyelvük, amit egy gyerek sem ért rajta kívül. Csak ők ketten, a mester
és ő. Egyébként a másik edző, a Michel is tanulgatja Győző mellett a magyart. A
második alkalommal már így köszöntött minket: “Szia! Hodzs vadzs?" És már a
magyar számokkal is egész jó viszonyban van.
Időközben arra is
rájöttem, hogy én már írtam egyszer a Győzőről, itt a blogomon. A “Ki tud többet a Nagyhercegségről?“ című bejegyzésemben említést tettem egy magyar
nyelvű luxemburgi útikönyvről, amit Szombathy Györgyi és Szombathy Győző írt.
És tényleg, Győző is megerősítette, hogy a Luxemburg című Panoráma útikalauzt a
feleségével közösen írták. Na, azt hiszem megyek is, és megpróbálok beszerezni egy példányt a könyvből, hogy aztán dedikáltassam a mesterrel.
