Christmas Parade Luxembourg városában

Bár több, mint hét éve élek itt, bevallom, eddig még sosem hallottam a luxembourgi karácsonyi parádéról. Egészen mostanáig. Vera barátnőm volt az, aki néhány napja felrakta a “Christmas Parade” (karácsonyi parádé) linkjét a Facebookra, hátha valakinek dob egyet a hétvégi programján ez az attrakció. Bár a parádé honlapja csak német nyelven olvasható, ami nekem ugye kínai, de azért mint egy olvasni nem tudó gyereknek a képek sokat elárultak. Na, meg ott volt a YouTube is, ahol rátaláltam egy pár évvel ezelőtti videóra. Igaz, hogy ez meg luxemburgiul volt, amivel szintén nem boldogulok, de szerencsére a képsorok itt sem hagytak cserben.

Amit láttam, az tisztára olyan volt, mint amilyen az amerikai karácsonyi filmekben szokott lenni. Tudják, mint például a “Hull a pelyhes” (Jingle all the way) című filmben, ahol a főszereplő, Howard (Arnold Schwarzenegger) egy karácsonyi parádén bizonyítja be a kisfiának, hogy mégis képes Turboman babát szerezni neki karácsonyra. Ha másképp nem, hát úgy, hogy ő maga lesz Turboman. Vagy a másik filmben, a Csoda New Yorkban (Miracle on 34th Street) címűben, ahol egy hatéves kislány szobájának ablakából szomorúan és kiábrándultan nézi a vidám karácsonyi forgatagot, a Cole áruház karácsonyi parádéját. Rezignáltságának oka, hogy zsenge kora ellenére, ő már tudja, hogy ez az egész parádé csak üzlet, és hogy a Télapó nem is létezik. Mindezt anyucikája korai felvilágosító munkájának “köszönheti”.

Hát, szerencsére mi még nem tartunk itt, az én gyerekem még hisz a Télapóban, ha nem is az áruházi ál-Télapókban. És mivel vasárnapra nem volt jobb programom, már kora délután átszemtelenkedtem Vera barátnőmhöz bizonyos tárgyak átadása ürügyén. Utólag is csak veregetem a vállam, hogy milyen ügyes voltam! Veránál ugyanis már be volt gyúrva egy adag mézeskalácstészta, ami csak arra várt, hogy együtt kiszaggassuk, megsüssük, kidíszítsük és nyomban meg is együk őket. Igazi remek, karácsonyos program volt, amivel hamar elrepült az idő a Christmas Parade kezdetéig.

Az öt órakor kezdődő parádéra így a két család együtt indult el − sőt, igazi meglepetésként, még a férjem is csatlakozott. Ahogy közeledtünk a belvároshoz egyre nagyobb tömeg volt, és én mondom, nagy mákunk volt, hogy mégis sikerült egy parkolóházban helyet találnunk a felvonulás útvonalának közelében. A parádé a Rue de Strasbourgról indult végig az Avenue de la Libertén, át a Pont Adolphe-on, hogy aztán jobbra fordulva megérkezzenek a Notre Dame katedrális elé. Mi egészen az Avenue de la Liberté első harmadáig sétáltunk, a Place des Martyrs-ig, ahol végül letáboroztunk, mert már láttuk feltűnni az első kamionokat.

Lili és Eszter az újabb szerzeményt nézegetik

Legelőször egy óriás télapósipka érkezett a Christmas Parade logójával. Aztán jött a Diekirch, az egyik luxemburgi sörgyár, akik világító mini sörösüveget osztogattak a bámészkodóknak. A Coca-Cola több kisebb-nagyobb kamionnal is jelen volt a rendezvényen, így a Coca-Cola többször is felbukkant jellegzetes piros télapós kamionjával, kólát osztogató hoszteszeivel. Ami érthetetlen volt számomra, hogy a hosztesz lányok mielőtt a kezünkbe nyomták volna a dobozos kólát, azzal a mozdulattal gyorsan fel is bontották. Pedig higgyék el, annyira nem voltak elgémberedve az ujjaink, hogy ne tudtunk volna elboldogulni egy fémkapszlival. Nyilvánvaló volt, hogy szigorúan, csak helyben fogyasztásra szánták a promó üdítőt. Mi viszont a “vízügyi-helyzetre” tekintettel, nem akartunk nagy iszogatásba kezdeni, így a kólás lányokat az est hátralevő részében inkább elkerültük.

Vera kislánya, Lili meg az enyém egyre jobban vérszemet kapott a sok ajándéktól, és  mániákusan kapni akartak mindenből − na jó, Lili azért ezerszerte visszafogottabban produkálta mindezt. Eszter viszont egyre harciasabbá vált. Képes volt percekig futni a Luxlait, majd később a Télapó járműve után, tőlünk teljesen eltávolodva. (Persze én meg futhattam utána, hogy el ne vesszen a tömegben.) Azért elég lehangoló látvány volt, hogy a gyerekem csak fut-fut kezét kitárva a kamion után, és a Luxlait csapata mindenfelé szórja az édes süteményt, csak a gyerekem felé nem. Végül egy valaki mégis megkönyörült rajta, és dobott neki egy műsütit. Most komolyan, felnőtt fejjel az ilyen hozzáállásra én azt mondom: “Akkor kell a fenének! Egyék meg, amit sütöttek!”. Az én gyerekemben viszont még nincs ilyen cinikus lemondás, ő még foggal-körömmel akar, bármi legyen is az. A csatából győztesen kikerültek diadalmas mosolyával jött végül vissza az édességgel, amit gondolkodás nélkül megfelezett kis barátnőjével. Hát, ez is az én lányom!

A Grincs

Legnagyobb sikerük mégis a mesebeli lényeknek volt. A felvonulók között volt Shrek és Csizmás Kandúr, de ők sajnos csak gyorsan elrohantak mellettünk. Grincset ellenben igazán sokáig nézegethettük, de ő meg tőlünk több méter magasan, a szánkóján ült. Volt még mézeskalács házikó mézeskalács emberkével, és voltak zöld ruhás manók kackiásan hegyes fülekkel. Voltak barnamedvének, jegesmedvének, hóembernek, nyúlnak beöltözött, a gyerekekkel szívesen kezet fogó, fényképezkedő animátorok. Eszter és Lili egy kis buzdításra minden jelmezes alakhoz odaszaladtak, hogy egy-egy ölelés erejéig odabújannak hozzájuk. A karácsonyi felvonulást végül a Télapó díszes kamionja zárta rénszarvasokkal és karácsonyfákkal.

Télapó szánkója

Ha jól tudom, ez már a tizedik alkalommal megrendezett parádé volt idén, ami körülbelül ötvenezer látogatót vonzott Luxembourgba. Közel hatszáz résztvevő és rengeteg luxemburgi cég vonult el az est folyamán előttünk. A már említett Luxlait, Coca Cola és Diekirch-en kívül, a Poll Fabaire pezsgőgyár, az Adler Mode, a Pizza Hut, az RTL és a DNR Radio is.

Még valami: a felvonulást megelőző két hétben Luxemburgban egyfolytában esett, mit esett, szakadt az eső. Különös módon, ezen a hétvégén viszont napsütéses, kellemesen hideg idő volt. Amint azonban vége lett a Christmas Parade-nak, és elindultunk hazafelé, újra be kellett indítani az ablaktörlőt az autóban. A felhők azóta újra besimultak Luxemburg felett, újra szürke minden, és az eső azóta is, szinte megállás nélkül ömlik.

Luxmburgi Nemzetközi Bazár

Legutóbb 2009-ben voltunk, de most idén is kinéztünk a Luxexpo területére a Nemzetközi Bazár miatt. Ilyenkor minden évben az első adventi hétvégén a világ számos országa hozza el ide kézműves termékeit, nemzeti ételeit és italait, hogy megmutassa a luxemburgi közönségnek. Mi pedig fedett helyen, az időjárási viszonyokra fittyet hányva, kedvünkre nézelődhetünk, kóstolgathatunk azzal a boldog tudattal, hogy remek programot találtunk a családnak egy hideg téli hétvégén.

A Luxemburgi Nemzetközi Bazárt 1961 óta minden évben megrendezik, de a fél évszázad alatt azért jelentős átalakuláson ment át. A hatvanas évek elején az egész nem volt más, mint néhány ráérő hölgy önkéntes munkája, akik egy szabad vasárnap délután árusítottak  ezt-azt, hogy aztán a befolyt összegből valamilyen luxemburgi szervezetet támogassanak. Azóta a bazár nemzetközi jelleget kapott, és a megrendezésére már nem elég egy vasárnap délután, így aztán egy egész hétvégén fogadják a több tízezer látogatót a Luxexpo területén. Idén 57 nemzet 65 standon állította ki megvételre portékáit és konyhai specialitásait. Az évtizedek során a bazár kétségtelenül hatalmasra duzzadt, amihez kevés lenne csupán két tucat önkéntes. Ezért van az, hogy ma már több százan közreműködnek a bazár lebonyolításában, illetve ennyien segítik a kilenc tagú állandó bizottság munkáját.

Egy valami nem változott az évek alatt: a cél, és ez pedig a jótékonykodás. A 2011-ben résztvevő 57 ország 98 különböző szervezetet és alapítványt támogat. A Luxemburgi Nemzetközi Bazár pedig közösen támogatja a Target elnevezésű emberi jogi alapítványt, amely az etióp nők fiatalkori genitális megcsonkításának körülményeit szeretné elviselhetőbbé tenni. Mivel ennek a barbár szokásnak a megszüntetésére nincs mód, a szervezet orvosi segítség, műszerek és gyógyszerek felajánlásával szeretné elérni, hogy ezeknek a fiatal lányoknak ne kelljen belehalnia ebbe a beavatkozásba, vagy hogy elkerüljék a súlyos szövődményeket. A magyar stand a Dévény Anna Alapítványnak és az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlja fel a befolyt összeget.

Mivel közel a karácsony, azok az országok, akik ünneplik a karácsonyt többnyire karácsonnyal kapcsolatos árucikkeket árusítottak  −   karácsonyi süteményeket, adventi koszorúkat, egyedi készítésű, antik vagy akár bóvli karácsonyfadíszeket. Leginkább a Németország, az Egyesült Államok és a Skandináv régió bővelkedett ezekben.

Eszter egyik kedvence már két évvel ezelőtt is, és az idén is az orosz stand volt. Mivel mindjárt ott helyezkedtek el, ahol a második csarnok bejárata volt, ki sem lehetett volna kerülni őket. Na nem mintha ki akartuk volna! Három hölgy népviseletbe öltözve orosz dalokat énekelt és táncolt. Külön bravúr volt a részükről, hogy képesek voltak rávenni a bámészkodókat, hogy velük együtt énekeljenek és táncoljanak. A magyarul “Ábrándos szép napok” címmel ismert nóta például sokakat dalra fakasztott, de persze mint kiderült, nem az angol verzióját énekelték (Those were the days...), hanem az eredeti oroszt. Ugye nem tudták, hogy az orosz az eredeti? Én sem. Ennek “Дорогой длинною” a címe, ami állítólag egy Konsztantyin Podrevszkij nevű költő versének megzenésítése.

Sajnos csak 2009-es képeim vannak, de az orosz hölgyek szinte változatlanok

Aztán végül sikerült az oroszoktól továbbmozdítanunk Eszter, hogy a magyar pult felé vegyük az irányt. Persze nem volt ezt olyan nehéz elérni nála, csak ki kellett mondani a varázsszót: Túró Rudi. Aznap egyébként elég sok mindent elértem a lányomnál a Túró Rudi emlegetésével. Legnagyobb bánatunkra viszont, mire vasárnap dél körül odaértünk, nekünk már egy darabot sem tudtak adni. És bár a magyar pult kínálata sokat javult a 2009-es színvonalhoz képest, egy valamin azért van még mit javítani: fokozni kell e Túró Rudi mennyiséget!

Túró Rudi ide vagy oda, mindenképp érdemes kimenni a magyar standra ilyenkor, főleg azoknak, akik nem tervezik a karácsonyi hazautazást. Az ugyanis, aki nem tud élni Pick szalámi, csabai kolbász, kalocsai paprika, Erős Pista, Unicum, pálinka, magyar bor vagy Borsodi sör nélkül, az itt jelentős túlélő készletet szerezhet be magának.

Ez is 2009-es kép

A magyar pultnál egyébként a kiállított játékok voltak azok, amik engem teljesen le vettek a lábamról. A Marbushka Játékmanufaktúra társasjátékai szemet gyönyörködtetőek voltak, és bátran ki merem jelenteni, hogy a bazáron árult játékok között messze ezek voltak a legszebbek. Az illusztrációk mind Bohony Beatrix munkái, aki férjével, Zöld Lászlóval közösen készíti természetes anyagokból: fából, papírból és féldrágakövekből a játékaikat. A “Huh, mi van a szekrényben?” és az “Az elveszett nyakék” című társasjátékokat már ki is néztem Eszternek. "Az elveszett nyakék” különösen azzal fogott meg, hogy a játékosok nem egymás ellen játszanak, hanem egymásért csapatjátékban, hogy együtt győzzék le a homokórát, az “időt”. Ehhez a játékhoz használtak fel féldrágaköveket  −  ametisztet, hematitet és korallt  −, amiből a játékosok ki tudják rakni a királykisasszony nyakékét.

Miután végre sikerült Esztert leimádkoznunk a szintén magyar Enduro kismotorról, megnéztük hogyan festik az indiai lányok a látogatók kezeit hennával, hogy milyen szúrós az izlandi gyapjú, hogy mennyi színes áru van a perui asztalokon, és hogy milyen ízű a kanadai vattacukor. Ezt mind a gyerek tempójában és ízlésének megfelelően.

Már távozóban fedeztük fel, hogy volt a bazár területén gyerekmegőrző is, ahova ha leadtuk volna a lányunkat lett volna egy kis időnk arra, hogy olyasmiket is megnézzünk, ami minket érdekel, vagy akár olyan helyen álljunk sorban, ahol a mi ízlésünknek megfelelő ínyencségeket árulnak. Bár én nem szólhatok semmit, mert én legalább megihattam egy deci bort a magyar pultnál, viszont szegény férjemnek −  mivel vezetett  −  még ennyi sem járt. És ráadásul még a kedvenc sapkáját is elvesztette a bazárban!