2011. május 24., kedd

Luxembourgi villamos

Luxembourgban nincs villamos, jelenleg, de volt és lesz. Kezdem mindjárt a múlttal… Talán nem mindenki tudja, de Luxembourg közlekedésének egészen 1964 szeptember 5-ig része volt a villamos is. Az utolsó villamosvonal, a 10-es, amelyet ezen a napon végleg megszüntettek, Beggen és a városközpont között szállította az utasokat. Az első lóvasút 1875-ben indult, és közel tíz kilométeres távolságban működött. A luxembourgi villamos történetében 1908 a következő dátum – ekkor helyezték üzembe az első elektromos villamost. Csak érdekességként említeném, hogy Budapesten már 1866-ban volt lóvasút, és 1887-ben már volt elektromos villamos!




A 10-es villamos





Ha a luxembourgi városi közlekedés eme formájának nyomait keressük, akkor azt az utcákon már nem, csak a Musée de Tramways et de Bus termeiben, azaz a villamos- és buszmúzeumban találjuk meg. A Hollerich városrészben található múzeum épületét 1991 márciusában adták át, amikortól a nagyközönség is megtekinthette a már 1960-as évektől gyűjtött relikviákat: különböző korokból származó jegyeket, egyenruhákat, lyukasztókat, feliratokat, táblákat. A feliratokat olvasgatva kettőn egészen jól elszórakoztunk. Meglepő bennük ugyanis, hogy olyan dolgokat kértek, illetve tiltottak meg az embereknek, amelyek számunkra teljesen triviálisnak tűnnek. Bármennyire is furcsáltuk azonban ezeket a kéréseket, be kellett látnunk, hogy volt olyan időszak, és voltak (vannak) olyan emberek, akik számára ez mégsem volt egyértelmű. Az egyik a “Dohányozni és köpködni tilos!”, a másik a “Leszállásnál bal kézzel a bal oldali fogantyút fogják meg!”.




A feliratok




A termekben sétálva korabeli fotókról kaptunk képet, milyen volt az élet Luxembourg utcáin, és kik voltak a közlekedési vállalat alkalmazottai a múlt század különböző évtizedeiben. A múzeumban 1:8-hoz arányú maketteken nézhettük meg az első lóvasutat, valamint a különböző villamos- és busztípusokat. Vannak eredeti járművek is. A kiállított életnagyságú lóvasút viszont csak másolat. A múzeum nemcsak ingyenes, de olyannyira látogatóbarát, hogy azt is megengedték nekünk, hogy felszálljunk a régi villamosokra. A 10-es villamoson Eszter egyből beállt a kormány mellé, mi, felnőttek meg leültünk a szép faülésekre, és megpróbáltunk igazán jól viselkedni – olvasgattuk a korabeli hirdetéseket, nem köpködtünk és figyeltünk, hogy leszálláskor a bal oldali fogantyúba kapaszkodjunk.





Egy szépséges fapados




Most lássuk a jövőt! Luxemburg állam és Luxembourg város vezetése már az 1990-es évektől újra kacérkodni kezdett a villamos gondolatával. Úgy 2006-ra összegyűjtöttek mindenféle tanulmányt, analízist és véleményt, és elhatározták, hogy a Findeltől (luxembourgi repülőtér) egészen Howaldig (Luxembourg várostól délre fekvő település) villamospályát építenek. A munkálatoknak több szakasza lesz. Első menetben így nézne ki az útvonal: Luxexpo - J.F. Kennedy (európai uniós negyed)  - Pont Charlotte - Glacis - Place de l’Etoile - Hamilius - Pont Adolphe - Avenue de la Liberté - Gare Centrale (központi pályaudvar). A második etapban már elvinnék a vonalat egészen Cessange-ig, majd Howaldig, északon pedig a repülőtérig.








A 2011-ben induló Luxtram projekt a Pont Adolphe (Adolphe-híd) kiszélesítésével kezdődne. Az 1900-as évek legelején készült viadukt mindkét oldalát 75-75 centiméterrel szélesítenék ki. A híd, a város egyik legforgalmasabb útvonalán helyezkedik el. Ha a Gare (pályaudvar) felől valaki a városközpontba vagy az európai uniós negyedbe igyekszik, akkor ezen a hídon kell keresztülmennie, főleg ha buszozik. A Pont Adolphe tehát nélkülözhetetlen, a három éves felújítási idő pedig túl hosszú ebben az estben. Ezért aztán a városvezetés és a kormány úgy döntött, hogy a felújítás idejére felállítanak mellette egy ideiglenes hidat. A Pont Adolphe előreláthatólag 2014-re lenne kész, és 23 millió euróba fog kerülni.





Pont Adolphe




A villamosépítésre itt is pályázatot írtak ki, aminek nyertesét 2009 februárjában hirdették ki. Az első díjat a brit építésziroda, a Lifschutz Davidson Sandilands kapta, aki terveiben megújult tereket, új útburkolatot és új világítás képzelt el a villamosvonal mentén fekvő utcákra. A munkálatok végösszege előreláthatólag 581 millió euró lesz, de ez az összeg minden évben csak növekedett, így ki tudja, mennyit is fognak valójában elkölteni, de ez már legyen az ő gondjuk.



Pont Adolphe




A villamost a médiában nagy hurráoptimizmus kíséri. A vezetők ettől várják, hogy megszűnik a közlekedési dugók nagy része a fővárosban. Azt feltételezik, hogy ezzel majd rá tudják venni a gépjárművezetőket, hogy a tömegközlekedést válasszák.  Az várják ezzel együtt, hogy csökken a légszennyezettség Luxembourgban. Mi, polgárok lájkolhatjuk a Facebookon a Luxtramet, és támogathatjuk lélekben az ügyet.

Azért természetesen itt is vannak kritikusok és ellenzők. Az ADR (Alternatív Demokrata Refomrpárt) szerint például egy metróvonal kiépítése olcsóbb, gyorsabb és praktikusabb lenne, mint a jelenleg tervezett villamoshálózat. Azt állítják, a villamos nem tud annyi utast elszállítani, mint amennyire szükség lenne. A villamoshálózat megépítése drágább, mint a metróé, és az építés alatt hatalmas torlódások és dugók alakulhatnak ki a fővárosban.

Nos, ki tudja megmondani előre, hogy melyik oldalnak van igaza? Ki tudja, a jövő kit fog igazolni? Ha azonban mégis a villamos mellett tette le a voksot Luxemburg vezetése, és ha már megkezdik az építkezést, akkor remélem, hogy végül nem az ADR kerül ki győztesen ebből a vitából.

2011. május 4., szerda

Wasserbillig - akvárium

Vasárnap délelőtt a német határ mellé, Wasserbilligbe mentünk, ahol van egy akvárium. 15 tartály édes- és sós vízi halakkal tele. Nem túl nagy az egész, olyan luxemburgi léptékű. Nincs is ezzel semmi baj. Viszont, ha a gyerekünk - mint az enyém is - nagyobb méretű akváriumok látogatásával kezdte pályafutását, elképzelhető, hogy húzogatni fogja a száját nemtetszését kifejezendő. Még az is lehet, hogy képes lesz olyan fitymáló megjegyzést tenni, mint a “Csak ennyi!” Azért higgyék el, egy ilyen miniatűr akvárium sem olyan rossz, ennek is megvan a maga bája, és bár Eszter részéről elég dacosan és elutasítóan indult a látogatás, a végére sikerült meghoznunk a kedvét a kis pimasz fintorgónak.







Eszternek eleinte nemcsak a mérettel volt baja, de azzal is, hogy a kasszás néni hosszasan magyarázott valamit a szüleinek németül, és ő ebből semmit nem értett. Én sem sokat, de ilyenkor én várok, hogy a férjem kiegészítse a hiányzó részleteket. A néni ugyanis nagyon kedvesen csatlakozott hozzánk, hogy az akvárium érdekességeiről és az ott található fajokról meséljen. A gyerek persze még nem tud udvariaskodni és türelmesen várni, elégedetlensége pedig csak egyre fokozódott. Ezért aztán úgy döntött, hogy se szó, se beszéd eltűnik a szemünk elől, elhagyja az épületet, és inkább kimegy a Sûre (Sauer) folyó partjára. Szerencsére ez már nem az első ilyen akciója, így nem ért minket felkészületlenül a tény, hogy Esztert hiába szólongatjuk, nem jelentkezik. Milyen jó, hogy nem egy több szintes, elsötétített akváriumban kellett keresnünk az elveszett gyereket! Nos, mi, felnőttek, ezt kétségkívül a miniakvárium egyik előnyének tartottuk. A Sûre mellől visszaédesgetve a gyereket, némi lelkiismeret-furdalástól is vezérelve, elhatároztuk, hogy nagyobb figyelmet szentelünk csemeténknek, és bár aranyos volt a kasszás néni, de ettől kezdve elkerültük őt.



Muréna



Buzgón mutogatni kezdtük a lelkemnek a murénát, mert hogy a monacói akváriumban az volt állítólag a kedvence, de ezt épp csak egy röpke pillantásra méltatta. Volt mini cápa is, de ez sem hozta lázba. Aztán a bohóchalakkal próbálkoztunk, ujjongtunk, hogy “jéé, itt van Némó!”, de szerinte ez a bohóchal kicsit sem hasonlított Némóra - és a fene vigye el, teljesen igaza volt a gyereknek. A palettás doktorhal láttán viszont a gyerek kiáltott fel, hogy: “Ez itt Szenilla!” Innentől kezdve mi is, és az akvárium is győzelemre álltunk. Tetszettek még neki a sárga színű doktorhalak, az Ázsiából származó ezüstös holdhalak és a dél-amerikai diszkoszhalak is. Az egyik diszkoszhalon szerinte egy labirintus volt, és én mondom, ha lett volna nála ceruza, megkereste volna a fejétől a farokuszonyig vezető utat. Egy picuri vízicsiga mellett pedig kerek tíz percig kellett állnunk, hogy megnézzük hogyan mozog, és hogyan tisztogatja az akvárium falát. A tengeri csillagot is érdekesnek találta, mármint azt, hogy mozog. Egy kicsit elidőzött a Mosel és a Sûre (Sauer) folyóból származó halaknál is.





Sárga doktorhal




Diszkoszhalak - Látják az elsőn a labirintust?




A wasserbilligi akvárium első termében van egy különlegesség, egy hal, amiről még az elején a néni mesélt nekünk. Ez egy csúnya, gülüszemű jószág, a gömbhal, vagy más nevén a fugu, ami a japánok egyik kedvelt eledele. Annak ellenére eszik, és fizetnek érte csillagászati összegeket, hogy bele is halhatnak a fogyasztásába (vagy tán épp ezért?). A fugu ugyanis olyannyira mérgező, hogy ha a szakács egy kicsi hibát is vét boncoláskor, akkor annak egy piciny darabkájába is belehalhat a gourmand vendég. Bár szerintem az ilyen nem is gourmand, hanem egyszerűen csak unatkozó bolond. Szóval, ha a májában, a belében vagy a petezsákjában lévő méreg a húsra kerül, akkor a vakmerő vállalkozónak - miközben végig tudatánál van - először megbénulnak a végtagjai, majd leáll a tüdeje, és pár órán belül vége is van. Azt mondják, a fuguevés egy orosz rulett japán módra.





Gömbhal, vagy más nevén a fugu



Ennek az akváriumnak van még pár előnye. Először is, roppant olcsó. A belépőjegy felnőtteknek csupán 3 euró, gyerekeknek 1.50. Másodszor pedig, hogy közvetlen mellette van egy étterem terasszal, valamint egy hatalmas játszótér faasztalokkal és fapadokkal. Lehet piknikezni a játszótéren is, de választhatjuk az éttermet is, mert onnan is tökéletes a rálátás a hancúrozó gyerekekre. Míg mi teljes nyugalomban (szülőként állíthatom, hogy különleges pillanat volt az életünkben) megittunk egy kávét, addig a gyerekünk vígan rohangált a játszótéren, és végig szemmel tudtuk tartani. Újabb szökési akcióra módja sem volt!







Játszótér





Étterem terasszal